Nyúlláb – most nem a szerencsét hozó 1. rész

A tenyésztésben nem csak a standard miatt fontos, hogy az anatómiai kritériumoknak megfeleljen egy állat, hanem az egészség miatt is. Pontosabban a küllemi bírálatban nem véletlenül vannak ilyen kitételek, amire a bírók figyelnek. Mert elsősorban az egészséges állomány fenntartása a cél a fajták tenyésztése során.

A lábak szerepét a nyúl életében nem nagyon kell részletezni. 🙂 Azon, hogy ezek a lábak kiszolgálják az állatot egész élete során, és rendben működjenek, sok múlik. A természetben az élete, ha nem tud gyorsan futni, hamar elkapják a ragadozók. A tenyésztés során pedig egyszerűen kell, hogy normálisan mozogjon, illetve hogy a lábak problémái miatt ne kelljen állatorvoshoz hurcolni már fiatal korától. Biztosan mindenki ismer ilyen problémával küszködő nyulat és gazdáját, akiknek megkeseríti a mindennapjait, hogy nem olyan az a láb, mint lennie kéne.

Alapvetően a mellső ill. a hátulsó lábakat érintő hibáról vagy betegségről beszélhetünk, habár sok esetben általános a probléma, és minden végtagot érint.

Most a tenyésztési szempontból szelekciós tényezőként megjelenő öröklődő vagy fiatal korban kialakult, a tenyésztés kezdetekor már látható lábhibákról ejtenék szót elsősorban, mivel a korból, vagy “elhasználódásból” adódó ízületi problémák  – és ezáltal lábtartási hibák – kialakulása általában nem öröklődik, hanem helytelen tartás vagy etetés miatt jön létre.

Szóval a mellső lábak. Általánosságban is, de a mini kosorrúnál mindenképp fontos, hogy szabálytalanságtól mentesek, egyenesek, megfelelően erős csontozatúak legyenek. A jó lábtartás feltétele a vállövhöz való normális csatlakozás, illetve hogy  a csontfejlődés zavartalan legyen. Miniknél a standard szerint rövid, “tömör” egyenes lábak a kívánatosak (ha szó szerint fordítanánk angolból, akkor “kis tuskószerű” lábak lennének), melyek a kerek mély mellkashoz csatlakoznak.

Szabályos esetben jól alátámasztott, sem túl szélesen, sem túl keskenyen tartott párhuzamosan álló lábakat látunk. Elölről és oldalról nézve is egyenesek.

Képekben talán egyszerűbb (bocs a rajztudásomért).

Mellső lábak oldalnézetben, alatta szöveges magyarázat:

Az képen az első láb szabályos, erős, rövid, jó csontozatú, a második vékony csontú, laza lábtövű, előre kitámasztó láb. Hátraállítottat nyúlnál még nem láttam, így nem is rajzoltam le, de előfordulhat. Természetesen csak az egyenes a kívánatos.

Oldalnézetben a láb hossza ítélhető még meg jól. Mindig a fajtaleírásnak megfelelő hossz a kívánatos (van kifejezetten hosszúlábú fajta, pl. Belga vitás náluk a rövid vaskos a hiba).

Szemből már több a látható hibalehetőség:

Első képen szabályos lábállás, megfelelően szélesen alátámasztva, maga a láb erős csontú, rövid és egyenes. A második tipikus hiba, nem elég széles mellkas esetén ilyen szűk állású a lábtartás. Gyakori hiba.

Itt a bal oldali lábra azt mondhatnánk elsőre, hogy ezek jók, pedig nem! Ezek a túl szélesen álló mellső lábak, “talajon tág állás” (Kutyás analógiával ilyen pl. egy bullterrier lábállása, csak náluk ez elfogadott). Együtt járhat még enyhén vagy erősen befelé forduló mancsokkal.

A jobb oldali láb egy tipikus “franciás”, bokából kifelé forduló lábfej. Általában befelé forduló könyök társul hozzá, de lehet csak a mancs rossz állású. Szintén nem ritka hiba nyulaknál.

O-láb. Általában takarmányozási hiba, vagy vitaminhiány (itt gondolni kell felszívódási zavarra, mivel a nyúl minden vitamint előállít magának, így nem szorul(na) külső bevitelre), ha születéskor már látható, akkor lehet a méhben történt valami baj a csontfejlődés során.

X-láb. Mértékétől függ a súlyossága, akár akadályozhatja is a mozgásban az állatot.

Minden deformitás hiba, és megjelenésük mértéke szerinti a súlyosságának megítélése. Tenyésztőknek azt javaslom, egy tenyészállat kiválasztásánál mindenképp legyen fontos szempont a lábak helyes állása, de “kishibás” nyuszi nyugodtan adható hobbi célra. Viszont egy erős elváltozás a későbbiekben okozhat más, életminőséget rontó betegségeket (gondoljunk arra, hogy egy rossz tartású láb kihat az egész testre, így később előjöhet gerincprobléma, vagy egyéb vázrendszeri betegség), így itt csak olyan gazda jöhet szóba, aki tisztában van a problémával, tudja kezelni a helyzetet, és szükség esetén a nyulat is.

Ja, még annyit: képről ne próbáljunk lábat “bírálni”. A beállítástól, az épp elkapott pillanattól nagyon sokszor nem az látszik ami a valóság.

 

 

A tenyésztés szépsége

Sokszor gondolkodtam, mi hajt, hogy újabb almot, almokat tervezzek, valósítsak meg. Elvégre, már minden olyan megszületett nálam, amire anno vágytam. Aztán mindig rájövök, a lehetőség, hogy valami eddig új, vagy nem várt “kis csoda” születik. Aztán persze vagy megvalósul a következő alomnál, vagy nem. Az élet már csak ilyen.

Mostanában amúgy el vagyok kényeztetve. 🙂 Rexek, szaténok, olyan színben, ami még nem volt, elveszettnek hitt gémvariációk újra feltűnése… Szóval na, vannak izgalmas dolgok. De persze, itt is bejön, hogy kétszer nem ismétlődik, akkor sem, ha nagyon szeretnéd.

rexgyerek

lila kölyök, de nem lett rex

Mondjuk itt van a váratlanul feltűnt rex kölykök esete. Ismételt párosítás, na vajon lett újra? Á, dehogy. 🙂 De majd esetleg a harmadik próbálkozásra. Vagy van egy szuperül sikerült alom, benne szebbnél szebb kölykökkel. Na, akkor megvan az ideális szülőpár! Aha, a következő alomig, amiben lesz pár szép, meg pár kevésbé sikerült kölyök.

Szóval a szakmai kíváncsiság a hajtóerő, az újabb almoknál. meg persze a tudat, hogy ha megszületik valami “szupercsoda”, az de jó.

Tenyésztők, ha valakinél ez a csodavárás nincs (már) meg, akkor inkább hagyjátok abba. Nem szabad belefásulni, vagy csak a pénzért hajtani. Addig érdemes csinálni, amíg van benne ez a plusz.

 

Álvemhesség

Betegség? Természetes dolog? Végül is mindegy, mert a tenyésztők valamikor szinte biztosan szembesülnek vele, és akkor kezelniük kell a problémát.

Kialakulása a csapatban élő állatoknál gyakori. Mivel több fajnál (pl. kutyafélék) így segítenek be az alárendelt, utódokat nem nevelő nőivarú csoporttagok a domináns nőstény kölykeinek nevelésébe. Illetve ha a nőstény esetleg elpusztul, vagy nem termel tejet, van aki átvegye a helyét a kölykök felnevelésében. Szóval az értelme megvan a jelenségnek, de a háziasított állatoknál inkább probléma a megjelenése.

Hogyan vesszük észre? Nos nyúlnál nem mindig okoz jellemező tüneteket, bár az étvágy megnövekedése, a helyének védelme, netán épp a feltűnően szelíd, “törleszkedő” viselkedés adhat okot gyanakvásra, ha pedig a nőstény annak ellenére, hogy nem volt fedeztetve, fészket kezd építeni, akkor biztosak lehetünk a dolgunkban, álvemhes.

Mit tehetünk? Ha csak a fentiekben leírtakat tapasztaljuk, akkor nincs sok teendőnk, ha lezajlik a nagy építkezés, általában elmúlik a késztetés. És az ivarzási cikluson kívüli időben nem is fog jelentkezni. Nagyobb gond ha a tejtermelés is megindul. Ebben az esetben fokozottan kell figyelnünk, hogy az esetleges emlőgyulladást időben felismerjük. Ha idáig fajul a dolog, már állatorvosi beavatkozást igényelhet. Nagyon megelőzni nem tudjuk, hisz a borogatás szinte kivitelezhetetlen nyúlnál, arról nem beszélve, hogy nem biztos módszer.

Sajnos az sem segít, ha fedeztetjük a nőstényt, ugyanis minden ivarzáskor nem lehet, és amelyik hajlamos az álvemhességre, az a kihagyott fedeztetéskor általában mutatja a jeleket.

Amit tehetünk, ha zavar minket a jelenség: próbáljunk olyan egyedeket tenyészésben tartani, amelyek nem vagy szinte soha nem álvemhesek. Az persze kérdés, hogy ezzel esetleg nem az ellenkező hatást érjük-e el, és sikerül a “rossz anyák” felé növelni az állományt. Szóval meggondolandó. És természetesen nem lehet ez egy magas prioritású szelekciós szempont, a küllem és egyéb fontosabb kritériumok előtt.

Azt pedig tartsuk szem előtt, hogy az ilyen nőstényeket ha már nem akarjuk tenyészteni őket, mindenképp ivartalaníttassuk.

Jolly jumper 54

 

Kanálfül mutáció (“Spoon ear”)

Nem teljesen új mutáció, de mivel itthon még nemigen hallottam róla, bár előfordul, így gondoltam írok egy bejegyzést erről a génmódosulásról, ami a törpe fajták közt tűnt fel.

Német honlapokon lehetett először olvasni róla, de már angolul is gyűjthetünk infót. Aki utánanézne, az a “spoon ear rabbits”, vagy a “Löffelohren” szóra keresve kap találatokat.

Ahogy nézem, oroszlánfejű törpe, törpe rex, szatén törpe, színes törpe ill. hermelin (pirosszemű fehér) fajtákban terjedt elsősorban (mondjuk egy lógófülű elég érdekesen nézne ki ezzel az elváltozással). Az eredete nem tisztázott, állítólag a hermelineknél rendszeresen felbukkant régebbóta ez a fültípus. Egy ideig kiszelektálták, mint nem megfelelő megjelenés, de természetesen feltűntek azok, akik szerint ez érdekes, és érdemes továbbszaporítani.

Maga a mutáció a fül megrövidült, kanálszerűen kiszélesedő kialakulását okozza. Recesszív, X kromoszómához kötődő (bár ez utóbbit más helyen nem erősítik meg, de nem találtam ellenkező állításnak megfelelő oldalt sem). Sajnos homozigóta formában letális, így ha valóban X-kromoszóma kötődésű, akkor az ilyen nőstény egyedek elpusztulnak. Bakoknál viszont, mivel nekik csak egy X kromoszómájuk van, megjelenik a tulajdonság, ha kaptak az anyjuktól ilyen gént. Azok a nőstények, amelyek örökítők, csak az egyik kromoszómán hordozzák a gént, és hordozóként normálfülűek (na, erre nincs egyértelmű leírás, mert pár oldalon volt nőstény kanálfülű kép is… Persze, élőben jó lenne látni mi a helyzet, valóban kanálfülű és nőstény,a mit feltettek?). Tehát ha az X-kromoszómás variáció igaz, a tenyésztésük nem lehetséges “tisztán” de ezt nem is javasolják sehol, a későbbiekben felsorolt genetikai problémák miatt.  A kanálfülű bakokat génhordozó nőstényekkel párosítva kapunk kanálfülű utódokat, illetve azt javasolják, hogy rendszeresen nem hordozó, egészséges egyedekkel is történjen keresztezés.

Ami a gond ezzel a mutációval, hogy a gén sok “mellékhatással” rendelkezik, amelyek megjelenhetnek a kölyköknél:

  • nagyon rövid, vagy hiányzó farok
  • foghibák
  • a hátulsó lábak hibás állása, illetve a csípőízület deformációja
  • a nőstények csökkent fertilitása, fogamzóképessége
  • betegségekre való fokozott érzékenység 
  • benyomódott orr
  • extrém rövid élettartam (kb. két év)

Nos, nem tudom, a “cuki” kinézet megér-e ennyit. Mindenesetre érdemes figyelnie a tenyésztőknek, főként az import állatoknál (mivel a nőstény hordozókon nem látszik a tulajdonság), hogy ha esetleg feltűnik az állományban ez a fülvariáció, tudják mivel van dolguk. 

Aztán persze majd mindenki eldönti, akar-e foglalkozni ilyen nyuszikkal, viszont ha tenyésztésre ad el, az a korrekt, ha a vevőt figyelmezteti a gén jelenlétére.

Mini kosorrú kölyök ideális mérete

Mivel a mini kosorrú fajta  törpeség génnel rendelkezik, így az almokban szinte mindig születik “fals dwarf” kölyök is. Általában látszik már a születéskor a különbség, de nem mindig. Így a tenyésztőnek nem árt, ha van egy kis segédlet a kezében amiből kiindulhat. A falsokkal sincs semmi baj, hobbicélra, vagy némely esetben tenyésztésre is ideálisak, de kiállításra a megfelelő méretű, küllemű nyulakat tartjuk meg leginkább. 

Holland, angol és amerikai oldalakon is vannak ilyen kor-méret-súly-fülhossz táblázatok, de hangsúlyozom, ezek csak és kizárólag támpontot adnak. Nem egy esetben tapasztaltam, hogy a kölykök különbözőképp fejlődnek, van, amelyik nő, mint a gomba, de aztán megáll, és pici kölyök is kinőheti magát később (ezért sem lehet biztosra megmondani egy kölyökről, hogy mekkora lesz felnőttként). 

Azért nézzünk egy ilyen növekedési útmutatót, ami használható összevetésként:

A kisnyúl…

kora hetekben    testtömege         fülhossza

3 hét                   250 gr                     13 cm 

5 hét                  400 gr                     16 cm 

7 hét                  575 gr                     18 cm 

10 hét                 800 gr                     20 cm 

12 hét                 925 gr                     21 cm 

14 hét                1050 gr                   22,5 cm          

16 hét                  1125 gr                   22,5 cm          

18 hét                 1225 gr                   22,5 cm          

20 hét                  1275 gr                   22,5 cm          

22 hét                  1350 gr                   23 cm 

26 hét                  1375 gr                   23 cm

 

Érdemes pár almot méregetni, így egyrészt lesz egy saját tenyészetünkre vonatkozó listánk, másrészt a megtartott nyusziknál tudunk következtetni később ebből a méretekre. Illetve arra is rájöhetünk, ha valami nem jó felé megy  a tenyészetben, és változtatni kell rajta.

Fedeztetés, ahol minden kezdődik

Na persze csak a konkrét fizikális rész. Mert előtte már sokat rágódtunk a mikor, kivel, minek(!) kérdéseken. És mindenre meggyőző választ adtunk magunknak. Mert fontos a “családtervezés”. Ugye…

Tehát kiválasztottuk a szülőket. Hogyan hozzuk össze a randit? Saját tapasztalatom, amit leírok, másnak máshogy is mehet.

Előzőleg tessék elolvasni amit a nyulak szaporodásáról tudni kell, lehetőleg minél részletesebben! Tenyésztésbevételi kor, ivarérettség, tenyészérettség, hormonális háttér, fedeztetési, ellési gyakoriság – hogy pár kulcsszót említsek, amire vagy tudnunk kell a választ, vagy alaposan utána kell néznünk, mielőtt belecsapunk. (Persze csak óvatosan, ha a netről tájékozódunk! Annyi marhaság van fent, lehetőleg kerüljük el ezeket! Ha pl. az oldal szerint egy nyúl “tüzel”, vagy épp másfél évet ír két fedeztetés közti pihentetésnek, netán azt javasolja, hogy ne nézzük meg a frissen született almot, onnan meneküljünk!)

Tehát: alap, hogy a bakhoz visszük a nőstényt. Ugyanis nyúléknál a nőstény szabja meg kivel hajlandó és mikor. Na most a saját helyén még magabiztosabb, így ha épp nincs párzós kedvében, akár jól el is verheti a “betolakodó” bakot. Új helyre kerülve viszont inkább meghúzza magát, vagy épp menekül, ha nem áll készen.

Mielőtt összehozzuk a találkát, nézzük meg, hogy ivarzik-e a nőstény. Aki már gyakorlottabb, a péra színéből azt is meg tudja állapítani, az elején (halványpiros, enyhén duzzadt), időben (piros, duzzadt) vagy már elkésett (lilás, duzzadt) a próbálkozás. A legjobb természetesen, ha időben van, de a nyúl ivarzásának sajátossága miatt lehet próbálkozni a többi időpontban is.

Ha domináns a bakunk, nem lehet gond, ők agilisek, és aktívan próbálkoznak. Az ilyen bakokat a nőstények is jobban szeretik, jobban megállnak nekik. Ha viszont a bak “elsőbálozó”, akkor mindenképp jó, ha egy rutinos nőstényt kap elsőre, aki ha bénázik, azt is elviseli. Sok múlik az első élményen, nálam az a megfigyelés, hogy ha ezek a fedezések rendben zajlanak, pozitív az élmény, akkor a bak is egyre jobban teljesít.

Ha minden rendben, nőstény jó állapotban van, akkor ha betesszük a bakhoz maga a fedezés nagyon gyorsan megvan. A bak ráugrik, keresőmozdulatokat végez, majd betalál és lefordul. Utóbbi megnyilvánulása lehet ijesztő annak, aki nem látott még ilyet, mert teljesen úgy tűnik, mint aki elájult. 😀 De csak rendben zajlott a dolog. Ezután hamar felpattan, és zümmögve dobbantva körülrajongja a nőstényt, ha még otthagyjuk egy darabig. Én kicsit hagyom örülni, majd kiveszem a lányt és megy a helyére. Kb. tíz perc múlva ismétlés, de ha a bak nem azonnal ugrik, akkor kiveszem megint, és kicsit később újrapróbálom.

Elvileg két fedezés elég (egy is elég lenne), de ha a nőstény nehezen vemhesül, akkor aznap pár óra múlva még egyszer átviszem a bakhoz. Nem is maga a fedezés, hanem az ugrálás, esetlegesen ha a bak belekapaszkodik a “hajába” hat stimulálóan. Több fedezés felesleges, nem növeli a kölyöklétszámot.

Ha sikerrel jártunk, akkor pedig kezdődik az izgalmas egy hónapos várakozás.

A fiamnak mondom, hogy a lányom is értse

Jó kis mondás. Találtam – már régebben – egy szösszenetet, ahol kanári tenyésztés kapcsán értekezik az író kutyatenyésztésről. Idéz egy könyvből, (elég régi, 1985-ös a könyv) amelynek szerzője kanáritenyésztésről ír, viszont őt nem is elsősorban innen, hanem mint kutyatenyésztés és egyéb szakterületek szaktekintélyeként ismertünk. Nevezzük nevén, ő Dr. Sárkány Pál.

Szóval az áthallás egyértelmű, és azóta sem változtak a leírtak. Sajnos. Ha a kanári illetve madár szavakat nyúl vagy adott nyúlfajta szavakkal helyettesítjük, képet kapunk a hazai nyúltenyésztési állapotokról. Tényleg igaz a másik mondás, (mondások posztja ez 🙂 ), miszerint nincs új a nap alatt.

Na és akkor az ominózus részlet:

„ A hazai tenyésztési színvonal nagyot esett!

Az okok között első helyen áll a szakmai ismereteket terjesztő magyarnyelvű irodalom hiánya, melyek következtében a nyelvismerettel alig vagy egyáltalán nem bíró tenyésztők és kanári kedvelők, nehezen igazodnak el a különböző típusok között.

Így az esetlegesen Magyarországra kerülő jó típus jegyekkel rendelkező madár utódai is fokozatosan felveszik a jellegzetesen, jellegtelen hazai formát. Ezek a kanári madarak nem korcsok! Arról van szó csupán, hogy a kifogástalan típusú importált példányok, a beltenyésztés hátrányos következményeit elkerülendő- rövid időn belül a hazai alapanyaggal kerülnek párosításra, mivel, a tenyésztők nem tudnak folyamatosan gondoskodni vérfrissítést szolgáló madárbehozatalról. Ezért az első generációban meglévő típusjegyek fokozatosan eltűnnek, mert az utódok egyre nagyobb arányban hordozzák magukban a hazai alapanyag genetikus örökségét, mely végül is uralkodóvá válik.

Nem ösztönzi a tenyésztőket a közönség igénye sem, mert miután nem ismerik, nem is igénylik a meghatározott fajtajellegű madarakat.”

Nos, a nyúlfajták is sok esetben így járnak. És hiába az időnkénti import (ami ráadásul törpéknél nem mindegy milyen helyről van, kevés az, hogy “kintről”), az nem okvetlenül segít. Szigorú és tervezett szelekció nélkül nem megy. Egy tenyésztőnek legyen tenyészcélja! Már mielőtt belecsap egy fajta tenyésztésébe. Ehhez legyen meg a kellő háttérismerete, tájékozódjon, legyen naprakész. És ez még mindig kevés, mert a napi tapasztalat alapján tudnia kell váltani, ha valami mégsem úgy megy, ahogy tervezte. Ha ezek hiányoznak, legyen bármilyen jó az alapanyag, nemsokára a részletben leírtakat fogja tapasztalni: a fajta felveszi a jellegtelen, típustalan formát, ami már csak jóindulattal jelölhető az adott fajta nevével. Hacsak lehet, kerüljük el ezt, ne váljunk egyszerű szaporítóvá, akinek az a fontos, hogy minél több kisnyulat “termeljen” adott időszak alatt, mindegy hogy néz az ki. Lesz enélkül is, a legjobb almokban is kevésbé jól sikerült egyed…

Upsz… Kicsit félresikerült. 😀

Nyúlfajták csoportosítása

Biztosan nem mondok sok újat régebben nyulakkal foglalkozó tenyésztőknek, de a nyúl fajták az idők során szépen felduzzadtak, és még ma is nő a számuk. Minden időszakban voltak-vannak népszerű fajták, és néhány el is tűnik az idők során. Sokszor sikerül újra-felfedezni néhányat, és vannak a töretlen népszerűségnek örvendők.

Ugyan a fajták elkülöníthetők, de a rendszerezéshez kellett valami ami alapján csoportokba rendezhetők. Így a kiállításon is egyszerűbb bírálni őket, meg a nézőknek is jobban követhető a rengeteg állat, ha valamilyen sorrendben vannak felvonultatva.

Mi alapján lehet csoportosítani? Többféle nézőpont létezik, mindenki használja, ami neki a legátláthatóbb.

Testnagyság: egyszerű besorolás óriástól a törpékig

Szőrminőség: normál, rövid, hosszúszőrű a nyúl? Így is be lehet sorolni.

Hasznosítási irány: hústermelő, prémje, vagy gyapja miatt tartják, vagy csak sport célra az adott fajtát? (A sport cél senkit ne tévesszen meg, ez a kifejezés a hobbiból tenyészett fajtákra értendő. Hogy hogy jött ide a, “sport”, na azt nem tudom).

A nemzetközileg elfogadott besorolás általában a testnagyság szerinti. Így vannak:

óriás vagy nagytestű,

középnagy testű,

kistestű, illetve

törpe fajták.

De a besorolás lehet teljesen eltérő is, mint pl. az angoloknál, ahol mondjuk egy csoport a lógófülű fajtáké, a másikban a normál szőrűek vannak, külön csoport a rexeké, az összes többi fajta pedig a vegyes csoportnak mondható “fancy” (kedvtelésből tartott) kategóriába került. (Valahogy az angolok szeretik ezeket a fura besorolásokat, a kutyafajtákat is érdekes csoportokban bírálják.)

A lényeg, hogy ha meglátogatunk egy kiállítást, megtaláljuk a minket érdeklő fajtákat, függetlenül attól, hogy úgyis bejárjuk az egészet.

óriás kosorrú

oroszlánfejű törpe

nyúlbírálat (EU kiállítás 2009)

 

Fóka, coboly, vidra, nyest – még mindig nyulakról van szó

Nem gondoltam, hogy a kis nyest vidrám lesz a legérdekesebb poszt az olvasóknak – akik leginkább tenyésztők, a szó minden pozitív értelmében. De mégis ennek kapcsán alakult ki egy beszélgetésfolyam. Ennek kapcsán viszont úgy érzem, érdemes foglalkozni a színekkel, és nem csak a “hogy öröklődik” kérdés kapcsán. Az elnevezések háza táján sincs rend itthon (miért pont ebben lenne?)

Na szóval egy kis előzmény: a nyúltenyésztés Magyarországon nagyon régi hobbi, itt most azokra gondolok, akik nem elsősorban húsuk miatt tenyésztik, hanem mert szeretnek egy vagy több fajtát, így annak nemesítésén munkálkodnak. A nyúl ebből a szempontból kicsit kettős(hasznú állat): egyrészt gazdasági haszonállat, másrészt viszont az idők folyamán sok, nem “hasznos” fajta alakult ki. Ez utóbbiak tenyésztése pont úgy folyik, mint a többi kedvencé (kutya, macska, tengerimalac): a küllemi jegyek alapján, ami elkülöníti a többi fajtától az én fajtámat. És ide akartam kilyukadni: küllemi jegyek. Ezeknek elég nehéz megfelelni, ha valaki győztes nyulat szeretne, így általában pár könnyű színben kezdtek az alakításhoz. Pont elég a nyavalyás fülhosszra meg fejszélességre figyelni, nem kell, hogy bezavarjon, ha rossz helyen van a folt a nyúlon… Szóval hiába a gazdag színpaletta, csak pár szín volt elismert és jól ismert. Aki újat akart, az nekiállt az új színre gyúrni, majd új fajtát ismertetett el (persze ez csak nagyjábóli leírása a folyamatnak, de körülbelül így megy). Jó példa a bécsi fehér, bécsi kék, bécsi fekete … fajták. Azonos küllem, és egy-egy szín, ami egy-egy fajta is egyben. Itthon általában inkább a külföldi fajták behozatala volt az általános, nemigen alakítottak új fajtákat, így nagyon eljárás sem alakult erre, hogy is lehetne, kéne elfogadni, elfogadtatni.

És persze, hogy fokozódjon a zavar, van hogy egy színt sem ugyanúgy neveznek, hanem adott fajta esetében más-más névvel. Példaként a türingiai-madagaszkár (ami sötétítő gének miatt erősebben “füstös”) párt tudnám hozni.

türingiai

Aztán megérkeztek a törpe fajták, az ő kedvelőikkel, akiknek homlokegyenest más az elképzelésük, mint a kissé merev (bocsi) nagyobb testű fajta tenyésztőknek. A törpék aztán végképp “nem jók semmire” – mármint gazdasági értelemben, bár pár régebbi könyv megpróbálta beleszuszakolni őket is valami “hasznosba”: jól lehet rajtuk-velük gyakorolni a tenyésztési alapismereteket. De a törpék népszerűségét nem lehetett megállítani, “csak úgy” szerették őket a tenyésztőik, és tartóik. Egy nagyobbtestű nyuszit is lehet lakásban vagy kertben kedvencnek tartani, de valahogy a városi gazdik a kicsiket akarják.

Ennek eredménye a törpe fajták gyors terjedése lett. Ahol van kereslet, a kínálat is nőni fog – egyszerű képlet. A tenyésztés szempontjából ez nem mindig szerencsés, sok szaporító is rácsap általában a lehetőségre (a tenyésztő-szaporító közti különbség egy teljes poszt témája lenne, arra majd külön is rátérek). Viszont a színek örültek. Ugyanis a hobbigazdi nem az alapján dönt, hogy mennyire standardhű a nyúl, hanem általában a “jajdecuki” faktor győz. Így aztán a mindenféle színek és rajzolatok árasztották el a nyulas társadalmat.

És itt kanyarodnék vissza az elejéhez: sok új(abb) színre nem volt (nincs) elfogadott, mindenki által ismert elnevezés. Amikor nyulazni kezdtem, egyből szembesültem is ezzel: hónapokat nyomoztam egy osztrák import nyuszi színe után, merthogy itthon a felkent bíró csak annyit mondott, “ez egy cser, csak nem elég vörös a rajzolata”. Ja, akkoriban nem úgy volt, hogy felugrok a netre, és megnézem, alig-alig voltak még külföldi nyulas honlapok is (itthon meg szerénységemé volt az első 🙂 Aki meg most a koromon kezd filózni, az gyorsan lapozzon tovább! 😀 ). Aztán kiderült, dehogy cser ez, habár rokon színek, de van ilyen szín, és külön is bírálják! Angol oldalon találtam meg a választ, angol elnevezéssel. Ez volt a black otter. Tükörfordítással: fekete vidra. Így aztán persze ezt kezdtük használni a színre a tenyésztőtársakkal. Megragadt. Ma már tudom, minden tenyésztőgeneráció azt gondolja, ő fedezi fel a spanyol viaszt. Na igaz, a szakirányú írások, könyvek hiánya is gát volt, viszont évekkel később ráakadtam egy könyvtárban ez “ezeréves” nyúltenyésztős könyvre, az egyik legnagyobb hazai szakember tollából, ahol szembesültem a ténnyel: ő is hallott már a színről akkoriban, és a sokkal frappánsabb fekete-rőt nevezetet adta neki. Mennyivel jobban kifejezi, hogy ez a nyúl a rajzolataiban sárgás, vöröses, de nem tűzvörös, mint a csernél!

cser

vidra

És végül a nyest-vidrám, és annak elnevezése: amikor még nagyon aktívan nyulaztam, kluboztam, összeültünk, hogy akkor próbáljunk már valami magyar nevezéktant megalkotni, hogy ne csak “színkódul” tudjuk leírni, milyen színű nyúl is született nálam (azért elég nehézkes még egy tenyésztőnek is így, hogy “tudod, a kis aaBbcchlcDdee-m ma szépen mutatta magát fotózáskor”). Nem volt rövid projekt, érveltünk, ellenérveltünk, de végül az alapszínekre született egy táblázat. Az abban leírt nevek az angol (nemzetközi) nevezéktanra épültek, de próbáltuk magyarra szabni. Idemásolom az ominózus sort a nyest-vidrával:

 

Szóval miért lett nyest vidra? Az at a vidra rajzolat, a acchl-E- meg a nyest. Így. Lehet szerencsésebb lett volna nyest ezüstnek nevezni, ha már maradunk a sornál. Akkor mi így döntöttünk. Nem állt elő senki jobb elnevezéssel, ötlettel. Illetve még egy: a himalája esetében visszavált otter-re az angol is, érzékeltetve ezzel, hogy ezek a színek a rajzolat miatt egy család. Végül is lehetett volna coboly nyest is, állat, állat. 😀

himalája (vagy ha úgy jobban tetszik, orosz 🙂 )

És hogy miért nyest? Merthogy az nem is hasonló színű. De, de csak a megfelelő fajt kell nézni.

A másik ominózus elnevezés is ebben a sorban található, ami hozzászólás folyamot indikált: a fekete ezüst. Merthogy ezüst szín van külön is. Ami igaz, de ott nem illetik szín-jelzőkkel, mint fekete, havanna, kék…

Ami még bezavar és az egészet még káoszosabbá teszi: a német elnevezések. Náluk minden külön fut, még a genetikai kódokra is saját nevezéktant csináltak, nehogymá’ a nemzetközi trendek bezavarjanak. Európán kívül mondjuk ez senkit nem érdekel, de minket ugye erősen érint. Én pl. anno a német nevezéktant tanultam, mivel azt vette át a magyar szakirodalom. Szenvedtem is, mire az angolra átálltam. De mivel a kontinensen a németek a vezető nyúltenyésztő “nagyhatalom” el- és kikerülhetetlenek, sok nyúl érkezik tőlük. Így aztán az általuk használt weisgrannen név is megérkezett (ami alapból szintén egy fajtanév – is). Ami a fekete-ezüst német verziója. És szintén kapott egy tükörfordítást itthon: fehér szálkás. Nekem ez kevésbé informatív, mint a fekete-ezüst, de persze beszivárgott a törpékhez is. Így most ki hogy hívja a black silver martent…

(De azért mutassunk rá, hogy németek pont olyan következetlenek, mint mások, itt a schwarzgrannen elnevezésük. Itt azt várnám hogy egy világos alapszínű nyúlnak sötét rajzolata legyen, és némi sötét szálkaszőrcsík az oldalán. De még csak véletlenül sem a weisgrannen “ellentettje”, hanem a szallander (angolul sallander) német neve. Ja, hogy újabb olyan név, aminek nincs magyar megfelelője. Na igen… 😀 De akkor ha az analógiánál maradunk, a türingiai miért nem rotgrannen? Vörös alapszín, és van ugye sötét sáv az oldalán…).

Következtetés? Még mindig az a legbiztosabb, ha a génkódot is odaírjuk egy nyúl mellé (lehetőleg a nemzetközi meg a német verzióban is 😀 ) ha azt akarjuk, hogy mindenki ugyanarra a színre gondoljon.

 

Régi – új szín nálam

Néha még engem is érnek meglepetések az almoknál a recesszív gének tekintetében (legutóbb amikor már nem fiatal, több almot felnevelő anyámról kiderült, hogy szaténhordozó. Oké, benne volt a pakliban, de soha nem produkált szatén kölyköt – mostanáig. 🙂 ).

A nem várt szatén kölyök

Szóval nálam az ún. “teljes színek” az elsődlegesek, nem akartam soha mélyebben belefolyni a nyest, sziámi, albínó színek tenyésztésbe, egyszerűen azért, mert a világ helye nem lenne elég, ha minden színcsoportot jó minőségben akarna valaki tenyészteni.

Így szándékosan sosem törekedtem ezen színek tenyészetbe kerülésére, de ugye én is “kívülről” kell, hogy beszerezzem az idegen vérvonalakat, így óhatatlanul (meg persze a fránya rejtett gének miatt) kerül a tenyészetbe ebből a színcsoportból is. Az egyik ilyen, jó rég nem látott szín a nyest-vidra. Ez ugye egy nyest, amelyik nem aa, hanem ata az aguti génhelyen, így vidra jegyei vannak. Szép szín, habár szinte sehol sem elfogadott, de többfelé lehet indulni vele.

Szóval újra feltűnt, és mivel ez egy erősen változó szín, kb. harmadszorra sikerült eltalálnom, milyen színű is lesz a kölyök, ahogy nőtt. Születéskor vadasnak néztem, majd volt fekete-ezüst (fehér szálkás, ha valaki így jobban érti), aztán havanna-vidra, aztán gyanús lett, hogy nyest vidra lesz.

A tanulság? Egyrészt ne akarjunk egyből a születéskor szín-meghatározni, másrészt hogy mindig érhetik az embert színgén-meglepetések a tenyésztés során.

Azok a rejtett gének…

Aki tenyészt, az tisztában van vele (jó esetben), hogy a tulajdonságok öröklődése a géneken múlik. Az sem jelenthet újdonságot, hogy a gének, mint egy jó kis szervezet, alá-fölé rendeltségi viszonyban vannak. A főnök a domináns, az alárendelt a recesszív gén. Na most innen aránylag egyszerű a tényállás (persze erősen leegyszerűsítve): a domináns gén által kódolt tulajdonság jelenik meg a nyúl kinézetében (legyen ez szín, szőrtípus, vagy épp testnagyság, vagy fülhossz). A recesszív pedig nem. Mivel a gének párban járnak (csak két gén lehet egy tulajdonságot befolyásoló génhelyen), így az alábbi esetek fordulhatnak elő az általuk kódolt tulajdonság esetében (a “D” jelen esetben domináns, a “d” pedig recesszívet jelent):

DD – vagyis két domináns van jelen. Eredmény: csak ez a tulajdonság látható, és csak ezt örökíti a nyúl. Nincs más, esetleg bujkáló tulajdonság.

Dd – látszólag a domináns tulajdonság van csak a nyúlban, azonban rejtve ott van a recesszív. Ezek a “meglepetés” faktorok, egyszer csak hopp, előbukkanhatnak.

dd – csak a recesszív gének vannak jelen. Ebben az esetben (és csakis itt!) meg tud jelenni az amúgy “elnyomott” tulajdonság. A tulajdonságra nézve recesszív nyúl soha nem fogja a domináns tulajdonságot hordozni, vagy örökíteni. hogy az megjelenhessen, a partnernek kell hordoznia legalább egy példányban.

Remélem, idáig világos. Nézzünk egy egyszerű példát.

Van két fekete nyulunk, különneműek (ez mindenképp kell az eredményhez 🙂 ). Összehozzuk őket, majd egy hónap múlva meg is van az eredmény: születik 4 kisnyuszink. Ebből három fekete – mint a szüleik – egy azonban kék lett. Nem, a mamanyúl nem lépett félre, viszont kiderült mindkét tenyészállatunkról, hogy kék hordozó. Az ilyen állatokat adott génre nézve heterozigótának nevezzük. A kis kék pedig homozigóta a recesszív génre nézve. Az, hogy másik három testvér vajon homozigóta, vagy heterozigóta, a fekete színre nézve, na az nem deríthető ki, csak majd tesztpárosítás útján (vagy genetikai vizsgálattal, de ettől tekintsünk el, mert “kissé” drága lenne).

– Szóval ez ilyen “egyszerű”! – Alapjában igen, de mégsem. Van ugyanis pár csavar ebben az egészben: vannak ugyanis olyan gének, akik nem érik be a sima egy domináns, egy recesszív felállással: nekik dominancia soruk van, több változat kialakult a génekből, ami befolyásolja a megjelenést. Viszont ez már egy következő poszt témája.

Vegyes színű tesók.